Kétnapos intenzív kontakt, emelés – és partnering workshop.
Minden tudás a megosztáson keresztül válik igazán hasznossá, íme, itt a lehetőség, hogy átadjam és Te megkaphasd.
Érintés, fizikai kontaktus, vezetés – követés, egymásra figyelés, technika.
Szeretnéd igazán jól érezni magad és vidáman úgy kikapcsolódni, hogy még tanulsz is közben új dolgokat?
Szeretnéd megtanulni az emelés-technika alapjait?
Szeretnéd magad biztonságban érezni és élvezni amikor mások megtartanak?
Szeretnéd megtanulni, hogyan vállalj felelősséget magadért partnerrel történő tánc és mozgás közben?
Az órát egyedi bemelegítéssel kezdjük, amely a testet és az elmét is felkészíti a folytatásra.
A továbbiakban a repertoárt a gurulás variációk, talajra érkezések, majd páros gyakorlatok bővítik.
Gyakran használjuk a padlót, mert fontos, hogy megtanuljuk, hogyan a legbiztonságosabb lekerülni, illetve onnan a leghatékonyabban a partnerrel együtt álló helyzetbe, a levegőbe, vagy a partnerre jutni.
Minden összefügg mindennel és semmi sem történik véletlen a kurzus alatt.
Megtanulhatod az emeléstechnika alapjait és azt, hogyan érezd magad biztonságban, amíg mások megtartanak.
Az óra utolsó egyharmadában partnering kombinációt tanítunk a tanult mozgásformákból, amelyet a két nap alatt addig bővítünk, amíg a lehetséges. Mindezt egy igazán jó zenére.
A kurzuson tapasztaltakat bármilyen mozgás stílusban felhasználhatod akkor is, ha táncos akarsz lenni, vagy már azzal foglalkozol és akkor is, ha hobbiból csinálod.
Például a modern -és kortárstáncban, tangóban, akrojógában, kontakt improvizációban stb.
Nézz bele, milyen egy kurzusom!
3 fontos tény, amit tudnod kell erről a kurzusról, amiért érdemes ott lenni:
Egyedülálló
módon tanulhatsz emeléseket, partnerséget!
Hét év alatt általam kidolgozott és folyamatosan fejlesztett speciális módszertannal dolgozunk. Megtanulod, hogyan érdemes partnerolni és partnernek lenni!
Kis létszám
miatt több figyelem jut rád!
A kurzusokon maximum 16 fő lehet, ez a páros feladatoknál 10 párt jelent. Így személyre szabott javaslatokat tudunk adni neked, hogy sérülések nélkül jobban és gyorsabban fejlődhess.
Megéled,
hogy sokkal többre vagy képes, mint hitted!
Elsőre nehéznek tűnő mozdulatok egyszer csak megvalósulnak és átélheted a sikerélmény csodálatos, magabiztosságot, önbecsülést adó érzését.

Imádni fogod a kontakt emelés – és partnering kurzust
- ha szeretnéd megtanulni az emelés-technika alapjait
- ha szeretnéd magad biztonságban érezni, mikor mások megtartanak
- ha szeretnéd megtanulni, hogyan vállalj felelősséget magadért tánc közben
- ha magabiztosságot és önbecsülést adó sikerélményt szeretnél átélni
- ha szeretnéd fejleszteni, hogyan tudod kifejezni érzelmeidet partnerrel együtt mozgás közben
Miért lesz jó neked egy partnering kurzus után?
- Alapvető és fontos dolgokat, tanulsz meg az emberi mozgással és a testtel kapcsolatban.
- Megéled azt a tapasztalatot, milyen egy másik, akár idegen emberben megbízni és rábízni a tested teljes megtartását.
- Megtapasztalod megtanulod, hogyan lehet a partnered könnyedén felemelni, megtartani.
- Megtanulod és átéled, hogyan lehet és milyen érzés megtartva lenni leejtés, leesés nélkül.
- Mindezt felhasználhatod a táncodban, vagy akár a hétköznapi mozgásodban is és bővíted a mozdulatszótáradat, amivel kifejezheted érzéseidet.
- Megtanulsz néhány igen hasznos technikát és még többet is, amiből „építkezhetsz”.
Mottóm:
„Ismerd meg, szeresd önmagad és derítsd ki mi a célod, és hogy ki is vagy valójában. Hallgass a szívedre, csináld amit szeretsz és ami örömet okoz, miközben könnyedén megvalósítod önmagad adj örömet másoknak és sose függj a tapstól.” /Szabó Zoltán Péter/
„Táncolni vágyom szívem mélyéből feltörő örömtől, mert megtapasztaltam a fejlődés eme lehetőségét” /B. R. Srídhara Szvámí/
Ki vagyok mi és miért hallgass rám?
Zoli
Szabó Zoltán Péter vagyok a Kontakt emelés –és partnering kurzus módszerének, tematikájának megalkotója, kidolgozója és tesztelője.
A táncművészet területén 1994-től tevékenykedek, táncpedagógusként 2007 óta vagyok a pályán. Alternatív mozgás –és masszázsterápiával 2003 óta foglalkozom.
Munkámban az emberek állnak a középpontban. Elhivatottságot érzek, hogy tudásomat átadjam olyan embertársaimnak, akik szeretnének többet tudni a tánc eme területéről.
Célom:
- a hozzám forduló embereknek, tanítványoknak, táncosoknak a tudásom legjavából merítve adjak, hogy ezt a tudást felhasználva haladjanak tovább az útjukon.
- az embereket, párokat, partnereket a mozgáson keresztül átélhető, olyan tapasztalásokhoz juttatni, melyeket kifejezetten így lehet megélni.
- a különböző táncstílusokban tevékenykedőknek több tudást, segítséget adni, hogy színesíthessék repertoárjukat.
- hogy egy jó hangulatú közösségi programban részesítsem embertársaimat
- hogy lehetőséget teremtsek, a fejlődésre a tapasztalásra.
- hogy segítsem a mozgás, a tánc közben nem működőt működővé válni.
- hogy alternatívákat adjak, hogyan lehet még jobban odafigyelni egymásra, használva az érintés és a figyelem energiáját.
Rólam írták
Részvételi díj:
18.000 Ft / 2 nap 1 hétvége előre fizetve.
11.000 Ft / 1 nap 1 alkalom előre fizetve.
A jelentkezés a befizetéssel válik érvényessé.
Létszám limit!
Regisztráció telefonon szükséges!
A létszámot a résztvevők érdekében limitáljuk, mert csak úgy tudod jól elsajátítani az emeléseket és gyakorlatokat, ha személyre szabottan is foglalkozunk veled.
Szükséges, hogy a regisztráció email-ben és telefonon is megtörténjen!
A kurzus előképzettség nélkül is bárki számára nyitott, viszont egymás súlyának használata miatt inkább 16 éven felülieknek ajánlom. Nincs vesztenivalód, mert ha nem tetszett a kurzus, akkor visszafizetem a kurzus árának 100%-át!

Időpont, helyszín
Szervezés alatt…
Regisztráció telefonon és e-mailben szükséges!
Tel.: +36 20 218 38 66
E-mail: szazope@gmail.com
Várlak Téged sok szeretettel a Kontakt emelés – és partnering kurzusra!
Ha kérdésed van a kurzussal kapcsolatban kérlek vedd fel velem a kapcsolatot!
Tel.: +36 20 218 38 66
E-mail: szazope@gmail.com