Táncstílusok ABC-je

Graham technika

Életútja

Édesapja ideggyógyász volt, ma már pszichiáternek neveznék, egyszer megmutatott neki egy üveglemezt, amelyre vizet cseppentett. Megkérdezte lányától, mit lát. Ő azt válaszolta, hogy tiszta vizet. Mikor édesapja mikroszkóp alá tette, teljesen megdöbbent. Apja arra kérte, hogy keresse az igazságot egész életén keresztül.

14 éves korában Santa Barbarába költöztek. Egy napon szüleivel sétált, mikor egy kirakatban meglátott egy plakátot. Ruth St. Denis kisasszony előadását hirdette. Elment a Mason Operába és akkor döntött úgy, hogy táncosnő lesz. Az előadás után beiratkozott a Denishawn Iskolába. /alapítói: Ruth St. Denis és Ted Shawn/.

Nagyon szigorú képzést kapott, de nem engedték táncolni, mivel nem felelt meg az iskolai eszményképnek. Egyszer csak megkapott egy szerepet, ami karrierje kezdetét jelentette. Az együttesnél nem maradt sokáig, mert nem akarta azt a “művészi hazugságot” eltáncolni. A mércéje mindig is az volt, hogy addig táncoljon, amíg van nézőközönsége. Nem úgy táncolt, mint mások, ő ezt úgy hívta, hogy feszítés és lazítás. Használni kezdte a talajt. Mezítláb táncolt és azt mutatta be a színpadon, amiről a legtöbb ember igyekszik megfeledkezni, amikor színházba megy. 3 évvel később koreografálta meg Az eretnek című táncát. A színpadon egy fehér ruhás nőt alakított, míg a többiek feketében voltak. Ők alkották a dacos falat, amelyet nem sikerült áttörnie. Lincoln Kirstein, a Caravan Balett igazgatója felkérte, hogy vegye maga mellé tanítványnak Eric Hawkinst. /Martha Graham elvetette a balettet. Hazugságnak tartotta, mivel a szépet és a könnyedséget mutatja meg. Tanítványait nem engedte balett órákra, de ha mégis elmentek és megtudta kirúgta őket. / Eric volt az első férfi a társulatban, majd később a férje. A társulat New Yorkban lépett fel és Eric saját koreográfiáját mutatta be. A közönség kifütyülte. Ezután Európába mentek, mert Eric úgy érezte, hogy csak ott tud újra  magára találni. Párizsi fellépésük közben Martha térde megsérült, de az előadást nem hagyták abba. A társulat Londonba utazott, de a tervezett előadást elhalasztották. Ekkor hagyta el a férje. Nagyon le volt törve, visszautazott Santa Fe-be. Itt egy orvos segítségével sikerült felépülnie annyira, hogy a Carnegie Hallban eltáncolhatta Judit című szólótáncát. A 70-es évek elején abbahagyta a táncot, de nem tartott sokáig, újra munkához látott. A Médeá-ban és más műveiben is módosított a koreográfián. Londonban nyílik egy iskolája: London Contemporary Dance School, melynek igazgatója, egyik tanítványa, Cohan lesz.

Graham táncnyelv szótár

Kontrakció: A törzs izmainak impulzusszerű összehúzódása a rekeszizomnál (központ). Végrehajtható szakaszosan és van részleges kontrakció is.

Release: A kontrakció semlegesítése, elnyújtás.

Streches: Nyújtások.

Bounces: Ruganyozások, visszapattanások.

Strech bounces: Nyújtott gerinccel elvégzett ruganyozó munka a törzzsel.

Spirál: Van részleges és- teljes spirál. Indítható fejtől és csípőtől.

Pitch: Egyenes gerincű törzsdöntés előre vagy hátra (kb. 45 fokig).

Tillt: Egyenes gerinccel a törzs döntése oldal irányokban.

Breathing: Légzés.

Brush: “Súrolás”. A lábfej erőteljes csúsztatása a talajon.

Triplets: Hármas lépés.

Swings: Lendítések.

A Graham technika

Martha Graham az első, aki a klasszikus balett után egy olyan mozgástechnikai rendszert mutat be, amely széles körben tanítható. A graham technika lényege a talajmunkában rejlik. Rendszere saját koreográfiai művei elemzéséből született. Táncaiban a valóságot, a valódit akarta megmutatni. Mezítláb táncolt és azt mutatta be a színpadon, amiről a legtöbb ember igyekszik megfeledkezni, amikor színházba megy.

Elsőként alkalmazta  a talajon való bemelegítést, vagyis elsőként a törzset, (gerincoszlop, testközpont) mint a mozgás forrását kell bemelegíteni ülő és fekvő helyzetekben. Így a végtagok is bemelegítést kapnak, mégpedig terhelés nélkül.

Elsőként indult ki tudatosan a légzés mechanizmusából. A kilégzéssel az energiák összpontosulnak a test középpontjában (a has közvetlen köldök alatti részében). Ez a contraction. Ennek elnyújtása és semlegesítése a release. Fontos a tudatos játék a súllyal, mely újító eleme a technikának. A weight shift a testsúly eltolása, a suspension a zuhanás kifogását, visszatartását jelenti. A gravitációt hívja segítségül technikájában, akkor is, ha az ellene való küzdelem hangsúlyozódik.