Táncstílusok ABC-je

Kortárstánc

Röviden a tánc, mint mozgásforma rendszerében a különböző moderntáncok és a szabadtánc kavalkádja. Jellemzője a dinamikus és organikus mozgásformák használata, a testrészek izolációja, a légzéssel egybekötött mozdulatok folyamatossága, a forgások, ugrások, az egyéni mozgástár improvizációval történő aktivizálása, a speciális talajhasználat és a teljes átéléssel történő előadásmód. A fontos alapokat általában egy technikai alaptréning adja, amely főként a testközpont tanulmányozására, mozgásimpulzusok kísérleteire, a mozgások dinamikai skálájának megéreztetésére és izolációkkal a koordináció fejlesztésére irányul.

A kortárstánc által kínált lehetőségek a talaj változatos használatával gazdagabbak, mint más műfajokban. A talajjal való érintkezés és annak tudatos alkalmazása más megközelítésből történik, mint bármely egyéb tánctechnika alkalmával.

A folyamatos mozgás megvalósításának elengedhetetlen követelménye a test megfelelő stabilitása, mert az egy olyan uralmi szint a test felett, amely nem teszi szükségessé, hogy esetleges járulékos mozdulatok megakadályozzák a mozgás tervezett végrehajtását.

A kortárs táncos izomzata változatos munka végrehajtására kell, hogy képes legyen. Az izomzat által végrehajtott mozgások nagyon sokszínűek, mivel a klasszikus moderntánc fejezetben említett valamennyi tánctechnika során tapasztalt izomhasználat a kortárstáncban megjeleníthető. Például a klasszikus balettból a tartó szerep, és a könnyed, légies mozdulatok végrehajtása, a Graham-technika alkalmazásával változatos dinamikájú mozdulatok, amelyek az izomzat megfeszítésével és elernyedésével jönnek létre, valamint a Limón-technikára jellemző rugalmas izomhasználat.

Fizikai állóképesség ugyan úgy elengedhetetlen, mint a többi táncstílus esetében.

A kortárstánc stílusára jellemző a testrészek izolált használata és az improvizáció során az ezzel való kísérletezés. Az izoláció a testrészek egymástól való függetlenítése, amely a mozgás sokszínűségét fokozza és koordinációs képességünket fejleszti.

Egy táncos életében alapvető elem a forgás és az ugrás. A táncágakra jellemző forgások technikájának magas szintű elsajátítása kiemelt jelentőséggel bír. Megvalósításának minősége, amely a látványt és az ismételhetőséget jelenti, tudatos technikai elvek elsajátítását igényli.

Az ugrások minden táncágban a látvány fokozását szolgálják, alkalmazva a test dimenzióváltásának hatását.

Alapfeltétel a táncművésszé válás során a technikai felkészültség, de bizonyos technikai szint elsajátítása után a minőségi megvalósítás és önkifejezés a mentális felkészültségen és a lelkiállapoton múlik.

A fentebb leírt minden technikai felkészülés részben azért történik, hogy a felkészült test képes legyen a szabad, kötöttségektől mentes, vagy bizonyos szempontok szerint meghatározott improvizációra, amely egyik meghatározó része a kortárstáncnak.

A kortárstánc sajátossága abban is megnyilvánul, hogy nem rendelkezik egy kimeríthető és megtanulható formavilággal, hanem irányzatokat és utakat mutat, amelyek vonulatokban jelennek meg. Legtöbbször nem a formai megvalósulása a legnagyobb erénye a technikai tudásnak. A kortárs táncművész feladata, hogy testi adottságait és képességeit tovább fejlessze, hogy művészi mondanivalóját az általa birtokolt hangszerrel, a testével a legérthetőbb és a legkifejezőbb élményt adó módon tudja megjeleníteni az elsajátított tánctechnikák és egyéb mozdulatformák szabad, kreatív alkalmazásával.

A kortárstánchoz szorosan kapcsolódnak különböző önmegismerést is segítő tánctechnikák. Többek között a release tecnika és a kontakt improvizáció is

Összefoglalás:

A testtudati munkák során – az egyéni ráhangolódások után – minden esetben használunk érintést. A felfedezés alapját, hogy mi kik vagyunk és ki a másik az érintés és a közös mozgás megtapasztalása adja. Az érzékelés nem egy passzív folyamat, még akkor sem, ha a bejövő információk fogadásával alakul ki. Mint a fogad szó is jól utal rá: az érzékelő egyszerre fog és ad, hiszen a mozgató rendszer nem csak közvetlenül az ingerre válaszol. A tapasztalást maga az érzékelő és a mozgató folyamatok kölcsönhatása adja. Ezért a mozgásterápiában az érintés olyan, mint egy párbeszéd . Egyre mélyebbre hatol, egyre több kaput nyit meg testünk belsejében. Az érintő megtanulja irányítani a figyelmét és érezni a változásokat , a befogadó pedig a társ irányított figyelme által a saját testében létrejövő mozdulatokra, folyamatokra, változásokra figyel.